Novemberi háttérkép

Ingyenes Asztali Háttérkép, amelyek felpezsdítik a napodat A november az egyik kedvenc hónapom. Persze ennek köze lehet ahhoz, hogy a szülinapom hónapja is. 🙂 Nem tudom, idén mit rejteget nekünk, de mindenképpen téli hónap, így hoztam Neked ezt az ingyenesen letölthető háttérképet, ahol didergő kis erdei állatok sorakoznak. Amikor születtem, olyan hó volt (november közepén),…

5 Kreatív Dekoráció Ötlet Babaszobába

Egyedi Varázslat a Kicsik Birodalmába Ha babaszobád varázslatosabbá és egyedivé tételére vágysz, akkor jó helyen jársz. A babaszoba díszítése során olyan tippeket osztok meg, melyek kiváló módjai lehetnek annak, hogy a kisbaba körül egy olyan atmoszférát teremts, ami a legapróbb részletekben is a szeretetről és gondoskodásról árulkodik. 1. Fali Matricák: Mesék a Falon A fali…

Menyasztori 12.rész

12.rész “…Ugyan, Anya nagyon belátó nő, ha elmondjuk, hogy mindketten oda voltunk a helyért, semmi ellenvetése nem lesz. De ezt ne itt beszéljük meg, menjünk. – és már húzott is tovább, hogy ismét reszkető lábbal lépjek repülőre. Csak úgy, mint idefelé, bár akkor még egészen más okom volt erre…” Már két hét telt el, mióta visszaérkeztünk…

Menyasztori 11.rész

11.rész “- Jó reggelt! Ne haragudj, észre sem vettelek az előbb. Ugye te is jössz velünk? Alig várom, hogy útra keljünk. – közölte vigyorogva angolul, én pedig tovább olvadoztam karjában. Egy csapat voltunk, akik lazán túlélik majd a rájuk váró nehézségeket.” Legalábbis az odafelé vezető úton még ezt gondoltam. Álmomban sem hittem volna ugyanis, hogy…

Letölthető heti terevező Anyukáknak!

Ezerrel dübörög az iskola, a lurkók már a második hetet tapossák a suliban, most még lelkes reggeli kelésekkel. Kicsit nehéz visszaszokni a hétköznapokba, felvenni egy újabb sulis menetrendet főleg, hogy a középső utód is iskolás lett, így már csak a legkisebb marad itthon velem oviban. Elég nehéz összehangolnom a dolgokat, mert meglehetősen aktív iskolába járunk,…

Menyasztori 10.rész

10.rész “- Ő is családtag? – kérdezte angolul Adam. Ugyan felém fordulva tette ezt, mégis ikrem válaszolt neki. – Ó nem, ő a mi kis Amikánk ex vőlegénye. – kuncogott kárörvendőn.” – Most már tényleg kezd elegem lenni. – morogta Adam, miközben úgy járkált kicsiny szobámban, mint egy ketrecbe zárt fenevad. – Kérlek, ne haragudj!…

Menyasztori 9.rész

9.rész “Szuper lesz így ez a pár nap… Már láttam magam előtt a káoszt, ami kialakul. Ott volt a mindent tudni szerető anyám, a mindig flörtölős kedvében lévő ikrem, valamint a túlféltő féltestvérem is. Már csak Andris felesége és két kis ördögfiókája hiányzott a sorból, csak hogy teljes legyen a felhozatal.Az viszont, hogy ez csupán…

Menyasztori 8.rész

8.rész “-Miért is kell jegy? – kérdeztem cérnavékony hangon. -Jajj te butus, már megijesztettél, hogy valami baj van, úgy álltál ott. – mosolyodott el, majd jött ismét közelembe – Hát a családodhoz, hogy megismerjem őket végre.  Baj volt. Határozottan baj volt. De a máskor mindig mindenre olyan gondosan figyelő partnerem nem vette észre a bennem…

Menyasztori 7.rész

7.rész Magas, szőkének egyáltalán nem nevezhető, lovat csak hírből ismerő, mégis tökéletes hercegem épp a sárkányok karmai közé kívánt vetni engem. Több is volt belőlük. Egy itt kint Párizsban, kettő pedig kis hazámban várakozott arra, hogy a reptér segítségével átlépjem a határt és rám vethesse magát. Így éreztem ugyanis a helyzetet. Én voltam a szőke…

10 csodás és különleges virág esküvői csokorhoz

Imádom a virágokat! Szerintem ezzel nagyon sokan vagytok még így. Különleges alkalmak fontos kellékei is egyben. Az esküvői tervezésben a macskakörmös jegyzetek legelején szerepel, nem hiába. Régebben, amikor még iskolai tanévzáróra vettünk Anyukámmal virágot, nem volt nagy választék. Szegfű, rózsa, margaréta. De most… Tátott szájjal, csiga tempóban haladok el minden virágüzletnél. A virágok felét nem…