Van nekem egy emlékkönyvem… még az ükanyámé volt. Bársony dobozban pihen, ott várakozik csendben arra, hogy a családi hagyomány szerint tovább örökíthessem.
Néhanapján, főleg téli, bekuckózós estéken, mikor odakint csak a jeges szél süvít, előveszem és óvatosan lapozgatom. Óvatosan, mert a borítóján ugyan még selymes a bordó bársony, az idő vasfoga elette már a kötését. Nem csoda, hisz a legkorábbi dátumozás benne 1897. Több, mint egy évszázados, igazi szecessziós darab. Egyébként is imádom azt a kort, de ehhez a könyvecskéhez, és a hozzá tartozó dobozkához erősen húz a szívem.

Emlékül

Ez áll az első oldalán, csodaszép virágos ceruzarajzzal körítve. A könyv eredeti gazdáját Piroskának hívták, akit ugyan én már nem ismerhettem, mégis egy része itt van minden egyes alkalommal velem, mikor a sárgult oldalakat lapozgatom. Lapozgatom, mert szép. Csodálatosak azok a dőlt, kacskaringós betűk, amik nem a netről leszedett fontokra hajaznak. Mindegyik egyedi, különleges és megismételhetetlen. Lapozgatom, mert boldogsággal tölt el. Mert általa megismerhetek embereket, sorsokat és a soraikból még tanulhatok is. Tele van jókívánságokkal és bölcsességekkel, melyből sokat meríthet a jelenkori ember lánya is. Remélem az enyém is fog.

Emlékeinket magunkban hordozzuk

Ismeritek azt a kutatók szerint felállított tényt, miszerint minden, ami velünk történik beleivódik a DNS-ünkbe? A DNS-ünkbe, melyet tovább örökíthetünk. Talán már elődeink is ráéreztek erre, és innen a hetedíziglen szóhasználat is.
Nos, az én DNS-emben ebből a Piroskából biztosan megtalálható egy jókora lenyomat. Látom magam előtt azt a fiatal hölgyet, aki az akkor még fénylő sarokdíszítéssel és csillogóan bordó bársonyborítással büszkélkedő dobozkát a fésülködőasztalán tartotta. A meg-megrezzenő, halvány gyertyafénynél oda ült hozzá, felnyitotta a belül máig be nem fakult, fózolt tükörrel rendelkező doboztetőt, hogy kivegye belőle a hozzá tökéletesen illő könyvecskét. Ujjai végigsiklottak a veretes záron, hogy felnyitva azt az utolsó írott oldalnál, elolvassa egyik kebelbarátnője szívhez szóló üzenetét, és megnézze a hozzá tartozó apró festményt. Majd elmerengve a köztük lévő távolságon, felidézve a közösen töltött idő szép emlékeit, a boldogság okozta könnycseppel az arcán zárja össze, és rejtse vissza azt annak dobozkájába.


Biztos vagyok benne, hogy szerette ezt a könyvet. Hisz a dédmamám is szerette és óvta. Az ő lánya is, és az Anyukám is. A számomra elvileg idegennek tartandó Piroska így pedig olyan nekem, mintha nem csak egy rég elfeledett felmenőm volna. Ő egy kedves, távol élő barátnő is egyben, aki az általa, és őneki írott, néha épp tintapacával díszelgő sorokkal kitárná előttem a lelkét. Én pedig iszom minden egyes szavát.

Egy könyv, ami a jövő is egyben

Ez a könyv a múlt, de egyben a jelen és a jövő is. Meghatározó eleme az életemnek, értéket teremt és képvisel. Ezt az értéket pedig a jövőben felnövekvő generáció is érezheti majd. Hisz a kislányom, aki csupán még hároméves, csillogó szemmel kíséri nyomon mozdulataim, mikor a saját kis szekrényemhez lépek, hogy levegyem onnan a bordó dobozkát és elé táruljon az a sok-sok kincs, amit magában rejt.
Hisz a dobozban nem csak a könyvecske kapott helyet.
Ahogy teltek az évek, megtöltötték azt a későbbi generációk is. Ott pihennek benne a tábori levelezőlapok közt dédim és nagymamám családi fotói, az értéktelenné vált tízmilliós pengők egyik darabja, vagy épp anyukám gyerekkori emlékkönyve.

Egy doboz, nekünk

Én is szeretnék egy ilyen dobozt. Egy dobozt, melybe beleírom a klaviatúra helyett saját kézzel az érzéseimet, az életemet. De nem akkortól, mikor megszülettem. Akkortól, mikor újra megszülettem. Mikor életet adhattam egy kis jövevénynek, közben pedig engem mentettek meg. Le szeretném írni azt, hogy mekkora csoda is történt az életünkben. Hogy milyen boldog és egyben nehéz is az élet a mi Annánkkal. Bele szeretném ragasztani a jelenleg mágnessel a hűtőn figyelő első óvodai rajzocskáját. Lepréselni benne az első négylevelű lóheréjét, és megírni mindazt, ami történik vele. Szeretném körbe adni a könyvet a családban, hogy minden egyes élő rokon beleírhassa a neki való jókívánságokat. Szeretném a hozzá tartozó dobozkába rejteni az első kirándulásunkkor általa talált gesztenyét, az első kiesett fogacskáját, és minden egyéb, szívünknek kedves dolgot.
Amikor nagykorú lesz, két dobozt szeretnék átadni neki. Egy antik, kopott bársonyborítással, megszakadt belső béléssel és felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró darabot. És egy natúr fa dobozkát, melyben a mi életünkhöz tartozó dolgok kapnak helyet. A múltat és a jelent, hogy ezeket ő is továbbörökítve majd, a jövő származzon belőle.

Scrapbook

Őszinte leszek. Bár írni valamennyire tudok, az esztétikai kivitelezésben mégsem vagyok jó. Ám van valaki, akinek a rokonságon kívül szeretném majd kölcsönadni a könyvecskét, hogy lelket melengető sorokkal töltse azt meg. Ez pedig nem más, mint egyik barátnőm, aki a lányom életének is szerves része. Mielőtt viszont kezébe adnám a személyre szabott könyvecskét, egy gyorstalpaló scrapbook “tanfolyamra” biztosan beiratkozom hozzá. Viszek majd egy finom, frissen főtt kávét, a hobbiboltban beszerzett apróságokat, az itthon fellelhető összes dekortapaszt, hogy tudását átadva nekem, eltölthessünk egy jó kis csajos délutánt.

Már most várom

Azt a bizonyos délutánt, a pillanatot, mikor továbbadom az emlékeket, és a lányom reakcióját, mikor majd ő nyitja fel a dobozkáját. Addig is igyekszem majd szorgosan lejegyezni mindent, közben pedig megfogadni azokat a bölcsességeket, melyeket a bordó könyvecskéből nyerhettem.

Ha te is szeretnéd megnézni, hogyan tölti meg egy huszonegyedik századi nő az emlékőrző könyvet, kövesd a Vintage Völgy oldalát, mert Bea hamarosan bemutatja, ő milyen olcsó, mégis lehengerlően dekoratív technikával dobja fel az üres lapokat.

by Nóri


Emlékőrző boxok a Vintage Völgy kínálatában:
Baba box,
Esküvői box,
Karácsonyi box a nagyszülőknek,
Emlékőrző könyv karácsonyra,
Babanapló.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük